Hit és érzelmek

Hit

A hit egy nagyon nagy kegyelmi ajándék, amelyet Istentől kapunk, hogy tudjunk hozzá közeledni, illetve elfogadni az ő közeledését. Isten annyira szeret és annyira megtesz mindent azért, hogy megkaphassunk mindent amit nekünk készített, hogy hitet helyezett a szívünkbe. Tehát eredetileg van hitünk és pont annyi amennyi elég ahhoz, hogy rábízzuk magunkat Istenre mert elhisszük, hogy szeret és igaz amit mond. Azután idővel, ahogyan egyre többször hiszünk Istennek, a mi hitünk növekszik és erősödik, a sok megtapasztalás megerősíti a hitünket mert kipróbáltuk, hogy higgyünk Istenben és láttuk, hogy működik. A hitünk nagyon sokszor próbára van téve és sokszor nagyon nehéz hinni Istenben. Mert persze a hit nem pusztán az, hogy hisszük, hogy Isten létezik, hiszük, hogy szeret. Nekünk olyan hit kell amelyik életet biztosít számunkra. Ahhoz, hogy életed legyen, hogy üdvösséged legyen nagyon kevés az, hogy higgyél abban, hogy Isten létezik. Neked egy élő hitre van szükséged, amely megnyilvánul az életedben. Annyira kell higgyél, annyira meg kell legyél győződve Isten szeretetéről, hogy ez erősebb legyen annál amit látsz és amit hallasz. Annyira kell higgyél, hogy rábízzad magad Istenre teljesen.

“Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket akiket ott talál ennek a tannak a követői közül. De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Leesett a földre és szózatot hallott, amely azt mondta neki: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Erre ő megkérdezte: Ki vagy te, Uram? Az így felelt: Én vagyok Jézus akit te üldözöl! De kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked mit kell tenned. A férfiak akik kísérték, csodálkozva álltak. Hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit sem. Saul pedig fölkelt a földről, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba. Ott volt három napig, nem látott, nem evett, nem ivott semmit. Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: Ananiás! Ő pedig így felelt: Itt vagyok, Uram! Az Úr így folytatta: Kelj föl, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress fel Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert. Íme épp imádkozik és lát egy Ananiás nevű férfit, amint odalép hozzá és réteszi a kezét, hogy látását visszanyerje. Ananiás azonban azt felelte: Uram, sokaktól hallottam eről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, aki segítségül hívják nevedet. De az Úr ezt mondta neki: Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt…Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette a kezét és azt mondta: Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és eltelj Szentlélekkel. Erre azonnal halpikkely-szerű valami hullott le a szemeiről és visszanyerte a szeme világát. Fölkelt és megkeresztelkedett, azután ételt vett magához és megerősödött.”
ApCsel 9, 1-15.17-19

Mennyire érdekes és csodálatos amit Isten Saulnak a szívében végez. Teljesen ellene volt és miután találkozott Jézussal és jézus beszélt hozzá, ő hinni kezdett. Emlékeztek… a hit hallásból fakad. Egy új életmódot kezdett, amiben nagyon fontos szrepet játszott a hit és a bizalom. Jobban hitt abban amit Jézus mondott neki, mint amit látott, de nem is látott semmit. Rá kellett hagyatkozzon Istenre. És három napig nem látott, nem evett és nem ivott. Mit csinált akkor, vagy mi történt vele míg el nem jött hozzá Ananiás? Megalapozódott a hite. Mert eldönthette, hogy kinek hisz és hogyan él tovább. És el is döntötte és ez nyilvánvaló lett azután, mert látszott az életén, a viselkedésén. Nem azt mondta, hogy hisz és ugyanúgy élt tovább mint azelőtt. A hite meghatározta az életété és a cselekedeteit, jobban, mint amit az érzékszerveivel tapasztalt. Mert amikor valaki megvakul és három napja nem lát akkor igencsak elgondolkozik, hogy mi lesz vele. Egyszer belement valami a szemembe és az egyik szememet nem tudtam kinyitni. Megmostam, dörzsölgettem, aztán nem dörzsöltem és csak nem jött helyre. Elindultam az utcán és hazafelé megfordult bennem, hogy mi lesz, ha így marad? Ha nem jön helyre? És kb 20 perc telt el míg elkezdtem látni azzal a szememmel amelyikbe belement valami. Pál mit érezhetett amikor 3 napja nem látott semmit egyik szemével sem? Nem tudom, hogy mit érzett, de azt igen, hogy mit tett. És amit tett azt nem az érzéseire alapozta hanem a hitére. És később is ugyanezt tette.

“De röviddel ezután rájuk tört onnan az Északkeletinek nevezett orkán… A hatalmas vihar úgy hányt-vetett bennünket, hogy másnap kidobálták a rakományt. Harmadnap pedig a hajó rakományát dobálták ki saját kezükkel. S mert több napon át sem a nap sem a csillagok nem tűntek fel, és a rémséges vihar folyton dühöngött, odalett már minden reményünk, hogy megmenekülünk. Mikor már sokat éheztek, Pál közéjük állt és így szólt: Férfiak, rám kellett volna hallgatnotok, nem kellett volna elindulni Kréta alól, s nem szenvednétek ezt a vesződséget és kárt. De most is arra biztatlak titeket, legyen a lelketek bizakodó, mert egy ember sem fog közületek elveszni, egyedül a hajó. Ezen az éjszakán ugyanis megállt mellettem az Úr angyala – én az övé vagyok és neki szolgálok – s azt mondta: Ne félj Pál! A császár elé kell állnod, íme Isten neked ajándékozta mindazokat akik veled hajóznak! Azért férfiak, legyetek bizakodó lelkűek, mert én elhiszem Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem megmondta. Ki kell vetődnünk valamelyik szigetre… Megmenekülésünk után… Publiusz apja éppen akkor lázban és vérhasban gyötrődve feküdt. Pál bement hozzá, imádkozott, aztán rátette a kezét és meggyógyította. Ez után az eset után a szigetről minden beteg eljött hozzá és mind meggyógyult… Három hónap múlva elindultunk egy alexandriai hajón…a testvérek elénk jöttek … mikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek és bizalommal telt el.”
ApCsel 27, 14.18-26. 28, 1a.8-9.11a. 15

Megdöbbentő, igaz? Főleg a vége. Hogy lehet az, hogy amikor Pál meglátta az elé érkező testvéreket akkorhálát adott Istennek és bizalommal telt el? Addig mit csinált? Mit csinált, amikor akkor viharban voltak, hogy ki kellett dobálni a rakományt? Amikor már sokat éheztek, akkor mit csinált? Amikor több napon át sem a nap sem a csillagok nem tűntek fel az égen? Tudjátok milyen borzasztó lehet az? Amikor fogalmad sincs mi történik, miért történik, mikor lesz vége és mit kéne csináljál? Mit tett Pál amikor látta mindezt? “Most is arra biztatlak titeket, legyen a lelketek bizakodó…én az övé vagyok…azért legyetek bizakodó lelkűek mert én elhiszem Istennek, hogy úgy lesz amint mondta… Te mit teszel amikor amit látsz magad körül az nem jó és nem jók a kilátások és nem úgy néz ki a dolog hogy minden szépen meg fog oldódni? Hanem nagyon szerencsétlenül néz ki a helyzeted vagy az életed? Most ilyen helyzetben vagy? Vársz régóta valamire, hogy megtörténjen? És hiába… Félelem van a szívedben… vagy kételkedés? “Most is arra biztatlak titeket, legyen a lelketek bizakodó…én az övé vagyok…azért legyetek bizakodó lelkűek mert én elhiszem Istennek, hogy úgy lesz amint mondta…hidd el te is ma. Bármi is van, bármit is látsz, hidd el, higgyél inkább Istennek, mint annak amit látsz és tapasztalsz. Ő adott ehhez hitet csak használni kell, hinni hogy van hited hozzá, mert van! Ki kell vetődnünk valamelyik szigetre… Megmenekülésünk után… Publiusz apja éppen akkor lázban és vérhasban gyötrődve feküdt. Pál bement hozzá, imádkozott, aztán rátette a kezét és meggyógyította. Ez után az eset után a szigetről minden beteg eljött hozzá és mind meggyógyult… Három hónap múlva elindultunk egy alexandriai hajón…a testvérek elénk jöttek … mikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek és bizalommal telt el.” Lehet, hogy csak később fogsz bizalommal eltelni, lehet, hogy az érzések csak később jönnek, most hinni kell, nem szükséges látni csak bízni.

Érzések
Az érzésekről annyit mondanék, hogy vizsgáljuk meg honnan származnak az érzéseink egy adott helyzetben. Például egy dicsőítés vagy egy imaidő elején milyen érzések vannak benned? Őszintén. Van egy nagy vágyakozás arra, hogy Istent dicsőítsd, hogy imádkozzál, alig várod, hogy kinyithasd a szádat és felkiálts a te Istenedhez? Bennem mostanában nagyon sokszor van ilyen. Sokszor amikor arra gondolok, hogy dicsőíteni fogok, hogy lesz imaóra, már elkezd bennem egy nagy öröm és egy nagy várakozás lenni, és megtelek Isten erejével és örülök annak, hogy egy újabb alkalmam van, hogy imádjam Istent és alig várom. Nagyon nagyon hálás vagyok ezekért az érzésekért Istennek. De nem mindig volt és nem mindig van ez így. Van amikor egy kínszenvedésnek lászik a közeledő dicsőítés: na már megint dicsőíteni kell.. megint kell énekelni, nekem meg most egyszerűen nincs kedvem énekelni, vagy nincs kedvem imádkozni. Persze, hogy az jó meg kell, majd imádkozom, de most nincs kedvem és úgysem menne, mert ami bennem van az mind másra ösztönöz egyáltalán nem arra, hogy imádkozzak vagy dicsőítsek. Most nem akarok és kész. Bármilyen érzésekkel jelen lehetsz itt. És Isten nem várja el, hogy minden pillanatban úgy dicsőítsd őt, hogy majd kiugorj a bőrödből vagy álladóan örvendezve imádkozzál, mert úgy szeret ahogy vagy és úgy vár téged ahogy vagy, úgy kellesz neki. Azért fontos, hogy megvizsgáljuk, honnan vannak bennem azok az érzések. Egész nap semmi bajom sem volt és most hirtelen olyan rossz kedvem lett, hogy egyszerűen nincs kedvem imádkozni. Mi az érzés és honnan van? Szomorúság, szégyen, félelem, vagy mi van bennem? Tudjátok mik ezek, azon kívül, hogy érzések? Gonosz lelkeknek a nevei. Olyan démonok, akiknek a küldetésük, hogy ezeknek az érzéseknek a segítségével padlóra tegyenek minket. Azért fontos, hogy azonosítsuk a bennünk lévő érzelmeket és lásukk, hogy van-e valamilyen alapjuk. Ha mondjuk már régóta ki vagy készülve, nagyon sok komoly problémád van akkor lehetm hogy érthető, hogy amikor dicsőítésre kerül sor, nemigen megy, nemigen jön, hogy Istent dicsőítsd. Nem azt jelenti, hogy nem is kéne, de meg lehet érteni az érzéseket. De amikor csak úgy valami nem hagy akkor lehet, hogy az az ellenség munkája és semmiképpen sem szabad azt hagyni eluralkodni felettünk.
„Engedelmeskedjetek tehát Istennek, az ördögnek pedig álljatok ellen és futni fog tőletek.” Jak 4,7

Döntés
Tehát nagyon fontos, hogy mi van bennünk, miért van és ne azonosítsuk magunkat az érzelmeinkkel. Én nem az vagyok amit érzek. Valamit érzek és eldöntöm, hogy mit teszek. Mit akarok tenni.

„Ti azonban nem testi, hanem lelki emberek vagytok, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha azonban Krisztus bennetek van, a test halott ugyan a bűn miatt, de a lélek él a megigazulás által. S ha annak lelke lakik bennete, aki feltámasztotta Jézust a halálból, akkor Ő, aki feltámasztotta Jézus Krisztust a halálból, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által. Ennélfogva, testvérek nem vagyunk a test lekötelezettjei, hogy a test szerint éljünk. Ha ugyanis a test szerint éltek, meghaltok, de ha a lélekkel megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.”Róm 8, 9-14

„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap és kövessen engem.” Lk 9,23

„A szeretet lényege az odaadás, az az erős akarat, hogy magunkat Istennek adjuk, ha kell áldozatul hozzuk, hogy Isten dicsőségét keressük és az ő tetszését elébe helyezzük a magunk tetszésének és mindenki más tetszésének.” (Tanquerey – Tökéletes élet)

Nem az számít igazán, hogy mit érzel, hanem, hogy mit hiszel, mi a te meggyőződésed. Kinek vagy minek hiszel inkább és mi vezérel téged? Az érzelmeidnek, az érzéseidenk hiszel és annak megfelelően cselekszel, vagy jobban hiszel Isten szavának és engedelmeskedsz, hagyod hogy nem az érzéseid hanem a Szentlélek vezessen? Tedd fel magadnak ezt akérdést mindgi amikor Isten elé állsz dicsőíteni vagy amikor olyan helyzetben vagy, hogy az érzéseid ellentétesek. “Most is arra biztatlak titeket, legyen a lelketek bizakodó…én az övé vagyok…azért legyetek bizakodó lelkűek mert én elhiszem Istennek, hogy úgy lesz amint mondta…

Ma van lehetőségetek egy döntésre: mint Pál a három nap alatt amikor nem látott semmit, elgondolkozott egész életén. Most van neked is lehetőséged dönteni, hogyan élsz tovább: kinek fogsz inkább hinni: az érzéseidnek vagy Istennek és annak, hogy bármi van, bármit látsz biztos, hogy Isten téged szeret? Most nem kell választ adjál nekem, de dönts és majd nagyon sokszor meg fogod adni ezt a választ amikor hitben kell majd lépjél. Ha most döntesz, akkor majd kapaszkodhatsz ebbe a döntésbe és újra megerősítheted majd és a hited növekedni fog. Az következő csendben gondolkozz el ezen jó alaposan és amikor tudod mit akarsz akkor hozz egy döntést. És, hogy erősebb legyen, menj és mondd el valakinek, hogy hogyan döntöttél ma. Mondd el, hogy kinek fogsz hinni amikor a hit és az érzelmek közül kell választani. Amikor Isten elé állsz dicsőíteni egyedül vagy együtt és felismered az ellenség munkáját, kinek fogsz engedelmeskedni. Mondd el hogy fogsz-e hinni, mert tőled függ. Isten adott hitet neked. És kezdetnek, ne mondd ma azt hogy úgy érzem nincs elég hitem, mert meg van ígérve, hogy kérjetek és kaptok és akinek van annak még adnak.