Egy böjt története

Sokféleképpen lehet böjtölni és sok féleképpen élhetjük azt meg. Én nem mintát szeretnék állítani a tökéletes böjtnek, csak elmesélni egy alkalmat, amikor az Úr kegyelméből böjt által is kiálthattunk hozzá és testünk sanyargatása által próbáltuk elkérni azokat a dolgokat, amik a szívünkön voltak.

2010 egy olyan év, amikor szükség van a böjtre, mert nehéz időket élünk, mind gazdaságilag, hiszen gazdasági válság van, mind szellemileg, hiszen szellemi válság is van, csak ezt kevesebben érzékelik, mint a másikat. A történet ott kezdődik, hogy van egy barátom. A hangsúlyt itt az egy szóra tehetném leginkább, de az igazság az, hogy lassan bővül az egyszemélyes csoport. Kezd az Úr olyan embereket küldeni körém, mellém, akikkel együtt tudunk egy szívvel oda állni elé. Ez a barátom ilyen ember, és ki is tervelt magyarországi példán felbuzdulva egy kis összefogást szűk körben, hogy egymást buzdítva is tudjunk böjtben Istenhez közeledni. Eredetileg négyen voltunk ebben az összefogásban, de még mielőtt elkezdtük volna a böjtölést, a dolog valahogy kitudódott és csatlakozott még vagy húsz személy, akik egy külső kört képeztek, mi négyen megmaradtunk az eredeti elgondolásnál és én erről szeretnék most beszélni. Imaszándékunk természetesen volt bőven, úgy egyeztünk meg, hogy lesz egy két közös célunk és pár személyes, amiket megosztunk egymással, hogy tudjuk imában hordozni egymás ügyeit. A böjtölést egy hétfő reggelen, illetve vasárnap este kezdtük, öt naposra terveztük és bár szigorú szabályokat nem fektettünk le, nagyjából zöldség és gyümölcs fogyasztásában egyeztünk meg, amin mindenki lazíthat illetve szigoríthat szabadon. Személyes szándékaim a hivatásom és elhívásom megtalálása, illetve az abba való beállás, egészség és család volt.

Első nap elég nehezen ment nekem a böjt, nehezebben, mint máskor, amikor egy, vagy fél napos böjtöt tartottam privátban. Nagyon éhes voltam állandóan, az a kis gyümölcs amit megettem, nem igazán bizonyult elégségesnek. Mivel a böjtben hirtelen vágtunk bele, nem igazán voltunk felkészülve megfelelő ennivaló szempontjából, így amikor kinyitottam a hűtőt nyers répa vagy hasonló után kutatva, egyből a vasárnapi ebéd finomságai tárultak szemem elé, alig vettem észre az egy szem kis répát, ami inkább elő sem vettem, inkább éheztem. Ezt a kis vizitet a hűtőben kb. félóránként elvégeztem majd este mégiscsak ettem pár falatot, persze nem a vasárnapi menüből, de nem is répát. Böjtünk elején 78 kilóval kezdtem a versenyt, ami hamar kezdett megcsappanni, kedd estére 76 maradt. Kedden, második nap szintén nehezen ment a böjt, reggelenként jók voltak a személyes imák, egyik előnye volt a munkanélküliségemnek, hogy volt lehetőségem jó óra hosszákat imádkozni és Isten igéjén elmélkedni.

A napi igét olvasva elég sok mindent megértettem és a megszokottnál jóval jobban megérintettek az igék, el is kezdtem megtanulni részeket, annyira tetszettek. Ma rendkívüli módon bátorított az Iz 55, 10-11 és a Zs 33.

Napközben nem volt semmi különös, azon kívül, hogy folyamatosan éhes voltam és egy-egy bosszantóbb sofőr kiváltott belőlem olyan reakciókat, amelyekkel sikeresen tudtam titkolni, hogy böjtben vagyok, szóval nem volt valami fényes a böjtölésem, éreztem, hogy négyünk közül valószínűleg én vagyok a gyenge láncszem.

Délután volt kiscsoportos közösségi találkozónk, ott elég sokat imádkoztunk, valahogy a szokottnál jóval többet imádkoztak értem és miközben már alig álltam a lábamon kaptam pár bátorítást. Éreztem, mintha egy szelvény, egy szakasz végén állnék, ahonnan nem tudok tovább menni, míg nem teszek le újabb szelvényt magam elé. Ahhoz mérten, ameddig eljutottam az Úr megáldott a lehető legjobban és ahhoz hogy többet tudjon nekem adni tovább kell lépnem felé odaszánásban, szentségben, imában, bizalomban. Erre buzdítottak a tesók is, hogy csak álljak oda az Úr elé, illetve szentségre.

Estére valahogy összeszedtem magam, ettem egy kis spenótot és próbáltam magam vigasztalni, hogy hát ennyi telik, ezt tudom az Úr elé tenni.

Másnap, a böjt harmadik napjának reggelén úgy éreztem, hogy ma bele tudok húzni egy kicsit a böjtölésbe, hisz előző napokban háromszor négyszer is ettem egy keveset, nem jóllakásig persze, de túlléptem a zöldség-gyümölcs keretet egy kis lekváros kenyérrel, spenóttal, igaz abban elég szűkmarkú voltam magammal. Szóval harmadik nap jobban ment, adott az Úr kegyelmet, hogy egész nap ennivaló nélkül legyek, csak párszor ittam pár kortyot. Egyáltalán nem voltam éhes, bár fizikailag éreztem az ennivaló hiányából fakadó gyengeséget. Reggel szintén megvolt az ima, de napközben már nem sikerült többet imádkozni. Ma újból megérintett Isten amint az ő igéjét olvastam a Jn 15-ből. Jó volt elmélkedni rajta és jól tudtam imádkozni az alapján. Ima végén jött egy pár gondolat bennem, amiket lejegyeztem, hátha az Úrtól voltak, gondoltam még forgatom magamban és ha jónak bizonyulnak, akkor megosztom a többiekkel is. Ma dolgoztam, ezért fizikailag nehezebb volt a böjt, gyengének éreztem magam, de azért gond nélkül ment, Este tíz körülre megvolt a 24 órás teljes megtartóztatás az ennivalótól és ezzel úgy éreztem, hogy jó napot zárok. Az egész napi teljes böjt ellenére súlyom maradt az előző estihez hasonló 75.7 kg, de a gyengeség az elég erős lett estére. Szolíd vacsorával készültem a negyedik napra.

Negyedik nap reggel fáradtan ébredtem, nyúzottnak éreztem magam és nem sok kedvem volt imádkozni. Miután levittem a gyerekeket az oviba elkezdem imádkozni, de nemigen ment, gyenge és fáradt voltam. El voltam kenődve, úgy éreztem belefáradtam az egészbe, a böjtbe is, meg mindenbe. Belegondoltam, hogy máskor, amikor csak egy napot vagy egy fél napot böjtöltem, már dél éreztem szellemileg egy megtisztulást és erőt, most meg negyedik nap reggel semmi említésre méltó hasonló megtapasztalás. Szundítottam kb. egy órát, ami nagyon jót tett, majd ettem egy kis reszelt almát egy banánnal. Úgy terveztem, hogy a tegnapi teljes böjt után ma beiktatok egy zöldséges-gyümölcsös napot és azután pénteken, utolsó nap még meghúzom amennyire tudom. Az alvás és az alma után újból nekifogtam imádkozni, most már jobban ment. Elkezdtem olvasni a napi igét, amit nálunk az egész egyházban egységesen olvasnak. Mára Eszter imája volt kiírva (Eszt 4, 17), a 138-as zsoltár és a Mt 7, 7-12. Eszter imája elég alaposan felbátorított és a mintájára én is elkezdtem közbenjárni a mi ügyeinkért, hitet ébresztett bennem és megnyugtatott. Ez folyatódott a zsoltár olvasása és átimádkozása közben is. Gyanútlanul lapoztam az evangéliumhoz, de amikor ránéztem az első szavakra rendkívüli dolog történt. Belém hasított a felismerés, hogy ez nem egy elmélet, hanem az Isten élő igéje, amiben mozgunk, mintha egy új dimenzióba léptem volna, úgy éreztem, hogy ez a valóság, ami most történik és most zajlik. Isten szava cselekszik bennünk és az életünkben, azonnal beugrott az Iz 55, 10-11 is, amit előző napokban megtanultam. Négy napja zörgetünk és most fognak ajtót nyitni. Halleluja! Kérünk és adnak nekünk, keresünk és találni fogunk, zörgetünk és ajtót nyitnak nekünk, halleluja! Negyedik nap böjtre megszületett bennem egy olyan hit és meggyőződés, ami elevenné tette Isten igéjét és áttörést hozott, hogy hatalommal és Jézus nevében tudjam elzavarni a betegséget és Jézus nevében szólítani a kapukat a megnyílásra. Mindezt az Úr teszi, de a hitünk szükséges hozzá. Meggyőződéssel, hittel és kételkedés nélkül kimondani az Úr igéjét, amit elevenné tesz bennünk. Eszembe jutott, hogy reggel, még az első, rosszul menő imában mondta az Úr, hogy ma történik valami. Most megtapasztaltam, milyen amikor Isten eltölt az ő igéjébe vetett hittel és milyen az igazi hitből fakadó imádság – ellenállhatatlan és megvalósuló. Abban az imában nem volt semmi kétség bennem, hogy amit kiejtek a számon az abban a pillanatban megvalósul. Imádkoztam a betegség elfutásáért, pontosabban felszólítottam, hogy fusson el örökre Jézus nevében, kapuk nyílását mondtam ki négyünk életére, dicsőséges és boldog, egészséges családokért imádkoztam és az anyagi áldás és bőség kapuinak megnyílásáért, hogy legyen válság a bűnősőrke és az isteltelenekre, de akik az Úrban bíznak, azok felé nyíljanak meg a kapuk, imádkoztam a hivatásommal, munkásságommal kapcsolatos kapuk megnyílásáért. Egy szentírási rész, egy ige, amit már százszor elolvastál és nagyjából semmi különleges nem történt, amikor Isten megeleveníti számodra, akkor nagyon erősen meg tudja rázni a bensődet.

Így kezdődött a negyedik böjti nap és várakozással folyatódott, hiszen estére meg volt beszélve egy találkozás a csapat többi tagjával, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat. A böjt fizikai részével kapcsolatban nagyjából hasonló élményeink voltak, hasonló tünetek, de bensőnkben különféleképpen éltük meg ezt az időszakot sajátos személyiségünktől és élethelyzetünktől befolyásolva. Általában jellemző volt, hogy az első 2-3 nap ment nehezebben, talán az egy alkalmazkodási idő volt. Egyesek számára fizikailag volt megterhelő és nehéz, illetve a munka során kifejtett fizikai terhelés nehezítette meg a böjtöt, más belső vívódásokkal küszködött vagy éppen környezete nehezítette meg számára az Istenre figyelést és az imádságot.

Ez a találkozó és megosztás mindenképpen hasznos volt mindannyiunk számára, kölcsönösen épültünk egymás beszámolója által, új dolgokat értettünk meg közben és további lendületet adott az elkövetkező napokra. Sikerült a szigorú böjt alatt kialakult gyengeséget és lahangoltságot laza és felszabadult együttlétben enyhíteni. Érdekes dolgot vettünk észre, mégpedig azt, hogy mi négyen felekezet szempontjából három különböző helyről valók vagyunk, ezt nem tudatosan szerveztük így, de mindenesetre érdekes, az pedig már egyenesen jó, hogy minden különbözőség ellenére tökéletes egységben tudtunk együtt böjtölni és imádkozni, ezáltal akaratlanul is építve az egymás közti kapcsolatokat. A találkozó végén sorban imádkoztunk egymásért, bár addigra látszott rajtunk az elgyengülés, én próbáltam közben  erőt gyűjteni a hazamenetelhez és az ötödik napra.

Péntek számomra a böjt utolsó napját jelentette, a többiek majdnem mind 7 napot tűztek ki maguk elé. Ezen a napon szerettem volna jobban odaszánni magam, ezért a csütörtöki enyhe vacsora után már péntek estig nem akartam semmit enni vagy inni. A reggeli személyes imaalkalom után elvégrztem tennivalóimat és kb délre tudtam kicsit megpihenni, eddigre olyan fáradtnak éreztem magam, mintha egész nap keményen dolgoztam volna. Annyira legyengültem, hogy csak feküdtem mozdulatlanul és vártam a nap végét. Lassan csak erőre kaptam egy kicsit, de éreztem, hogy már erőm végén vagyok és az öt nap elég sokat kivett belőlem. Valahogy eltelt a nap, imádkozni már nem nagyon tudtam, délután kénytelen voltam inni egy pohár teát, ami erőt adott estig. Este éreztem, hogy eddig tartott az erőm, hát imádkoztam egy utolsót, nagy odaszánással még egyszer mindent letettem az Úr színe elé, majd lezártam a böjtöt. Hálás voltam az Úrnak ezért az időszakért és annak is, aki által meghívott böjtölni. Amint este telefonon beszélgettünk vele, megállapítottuk, hogy a böjtben kapott kegyelmek megértéséhez és feldolgozásához valószínűleg idő kell, mint ahogy minden tömörebb időszak feldolgozásához is. Szerintem a böjtnek vannak hosszabb és rövidebb távú eredményei, illetve következményei is. A hosszabb távú eredmények egyrészt a kitűzött célok és imaszándékok megvalósulásában nyilvánulnak meg, másrészt pedig valószínűleg az Úr által kijelölt alkalmas helyzetekben és időkben tud számunkra kegyelmeket juttatni. A rövid távú eredmények vagy következmények tulajdonképpen a böjt direkt hatásai: a lelki megtisztulás, a test legyőzése és alárendelése a léleknek, az akaratnak, lelassulás, megnyugvás, a szellemi látás tisztulása és mindezek kihatásai az életünkre, amelyek szintén nem elhanyagolandók.

A böjt során felmerül egy kérdés, hogy tulajdonképpen miért kell böjtölni, hol a határ vagy az egyensúly a mi erőfeszítéseink és az Úr kegyelme között. A korintusiakhoz írt első levélben, a szeretet himnusz végén olvassuk, hogy minden amink van és amit teszünk töredékes és egyben tökéletlen, mégis vágyunk arra, hogy Istenből egyre többet tapasztaljunk. Amint egyre közelebb jutunk hozzá, mint például egy böjtben, minden felerősödik. A töredékességünk és tökéletlenségünk, elégtelenségünk egyre nyilvánvalóbbá válik, ugyanakkor az Úr szeretete, szentsége és kegyelmei is valóságosabbá lesznek. Egyre világosabban látjuk, hogy csak az ő kegyelme által üdvözülhetünk és élhetünk országában itt a földön, illetve részesülhetünk ígéreteiben, mi a magunk részéről pedig – amint ebben a megbeszélésen is egyetértettünk – szinte bármely pillanatban, még a nagy kegyelmek megtapasztalása után közvetlenül készek vagyunk a legistentelenebb dolgokra is. Erőfeszítéseink és odaszánásunk mégis maximális kell legyen, hogy azok a töredékes dolgok, amik Istenhez kötnek bennünket megerősödjenek és áldozatunk, böjtünk, imánk, életszentségünk, odaszánásunk által felszítsunk magunkban annyi hitet, ami által be tudjuk fogadni Isten ingyenes kegyelmét és ajándékait. Egy ilyen böjtben például egyre erősebben vágyni kezdünk rá, hogy Isten igéje átitassa az egész lényünket és az ő igazságai járjanak át és formáljanak át az ő képére és hasonlatosságára, jelenléte szenteljen meg, szent vére pedig tisztítson meg minket, hogy hozzá méltó módon élhessünk vérmérsékletünknél és gyengeségeinknél feljebb. Azt is megtapasztaltam, hogy az ima és a böjt segítik és kiegészítik egymást, ugyanis a böjt ima nélkül nem tud elég mély és szellemi lenni, de elég bensőséges ima által sok gyümölcsöt tud teremni és egészen közel és valóságossá tudja hozni az Úr jelenlétét. Ugyanakkor a böjt sokkal inkább képessé tesz az imára, mintha böjtölés nélkül imádkoznánk, mivel testünk megzabolázása és komolyabb alárendelése felszabadít az imában és új, mélyebb, bensőségesebb területekre vezet.

A böjt végén azt is éreztem, hogy amint az elején kell legyen egy átmeneti időszak, úgy a végén is fokozatosan kell visszatérni a rendes táplálkozáshoz, de ami ennél sokkal fontosabb az az, hogy lélekben a megtartóztató és mértékletes életmódot egyáltalán ne szakítsuk meg. Én már elkövette azt a hibát, hogy egy böjt végén, mivel nehéz volt és annyira vártam a végét, amikor tényleg befejeztem a böjtölést akkor a másik végletbe estem és a legnagyobb önmegtartóztatásból a legnagyobb lazaságba estem, ami bűnökbe és nagy szellemi hanyatláshoz vezetett. Hogy ezt elkerüljük, tudatosan kell figyelni erre és megfelelő átmenetet kidolgozni az böjt és a közvetlenül utána következő időszak között, arra is gondolva, hogy talán az ellenség is szívesen tönkretenné és ellopná a kemény munkával szerzett kegyelmeket. Ennek a böjtnek a végén Isten sokat segített nekem ebben, azáltal, hogy megmaradt a vágyakozás a jelenléte után, az ima után, az igazságai után, így a böjt véget érése utáni reggelen rögtön kerestem az alkalmat az imára. Ezt semmiképp sem szabad abbahagyni a böjttel együtt. Elmondtam az Úrnak, hogy bár nem böjt által, de továbbra is maximálisan szeretném odaszánni magam neki, továbbra is vágyom Rá és mindenre ami tőle van vagy vele kapcsolatos. Amint ezt elmondtam az Úrnak, kezembe vettem a szentírásomat és elolvastam a napi igét: Mózes ötödik könyve 26, 17-19. Hát egyszerűen elképesztő volt, hogy pont arra volt reagálás Isten részéről, amit én imádkoztam. Ezek a véletlen egybeesések már annyira elszaporodtak sok hívő életében, hogy talán már vehetjük a bátorságot, hogy ne véletlen egybeesésnek, hanem a valóságos Istennek tulajdonítsuk ezeket, illetve ezek ékes bizonyítékai annak, hogy az ő ígéretei igazak, az igéje igazság, mégpedig működő igazság, mint például a Jak 4, 8a. Az Úr igazsága átjárja a földet, a szentek odaszánása pedig gyümölcsöket terem.

Hát így ért véget az öt napos böjt számomra, de az Úr kegyelme és jelenléte nem ért véget, hanem végigkísér életünk minden napján hiszen hűséges istenünk van aki akkor is hű marad ha mi hűtlenek leszünk és visszavár mindig ha eltévedünk. Legyen ezért áldott az, aki egyedül igaz és szent, hisz

Csak azért lehetek az, aki vagyok,

mert te, Uram az vagy, aki vagy,

Mert szerető hűséged körbevesz mindenkor

Irgalmas kezedet felém nyújtod szüntelen.

Kiragadsz a mocsárból, megbocsátod bűnömet

Mert szerettél, csak azért hordoztad a keresztet.

Felemeljük szent neved, dicsőítünk tégedet

Szent vagy, szent vagy királyunk

Néked szól imádatunk.

Egyedül igaz Istennek, Jézus Krisztusom, neked!

Nagyvárad, 2010-02-27                                                                                  Perei László