Helyreállás, helyreállítás

 

Aki vágyik arra, hogy Isten helyreállítsa, vegye figyelembe, hogy a helyreállításban ugyanúgy mint Isten minden egyéb, számunka fontos megvalósításában, az embernek is fontos szerepe van. Ennek megfelelően a helyreállítást illetően mi is tehetünk valamit. Nem várhatjuk tétlenül, hogy Isten helyreállítson. Hanem odaállunk a helyünkre. Oda helyezkedünk ahol lennünk kell, ahol lennünk kellene, hogy Isten helyreállítson vagy a helyünkre állítson – ugyanis a helyreállításnak mindkét értelme fontos: a helyrehozás, azaz restaurálás, rendbetevés, gyógyítás, vigasztalás, bátorítás, a megfelelő kegyelmi állapot visszaállítása, illetve a helyünkre való állítás, azaz arra a szolgálati helyre, abba az életállapotba amit Isten a legmegfelelőbbnek ítél meg számunkra. A legideálisabb együttes az, amikor a megfelelő ember a megfelelő időben a megfelelő helyen van. Ebben a ritka kombinációban rendkívüli, különleges és nagyon értékes dolgok történhetnek velünk, ezt a szabályszerűséget felismerve több nép is közmondásban fogalmazta meg ezt az igazságot, mint a legjobban sikerült dolgok sajátos összetevőit.

Ha tehát különleges dolgokat szeretnénk megtapasztalni az életünkben – lelki életben és általános értelemben is, akkor mindent meg kell tegyünk annak érdekében, hogy ezek ne véletlen egybeesések legyenek, hanem mi magunk teremtsük meg a maximálisan kedvező feltételeket ahhoz, hogy megfelelő emberként a megfelelő időben a megfelelő helyen legyünk. A három komponensből egyetlen egy van amit kevésbé tudunk befolyásolni, illetve teljesen Isten belátására és bölcsességére van bízva, az idő. Az a pillanat, amikor a dolgok meg kell történjenek. Annak az időzítése, amit oly epedve várunk, amire sóvárogva gondolunk, amire mindennél jobban szükségünk van, amiben titkon reménykedünk. Isten különleges beavatkozása az életünkbe, az ajándékozás, a kegyelem ami jelenlegi állapotunkban, helyzetünkben még hiányzik a teljességhez. Bármennyire szeretnénk, bármennyire próbáltuk, ennek az időzítését nem tudjuk befolyásolni.

Marad a másik két tényező, beszéljünk először a helyről. Megfelelő helyen lenni. Mi a megfelelő hely? Az a megfelelő hely, ami alkalmas arra, hogy elérjen minket Istennek az a rendkívüli látogatása, érintése, ajándékozása, aminek az idejét nem tudjuk. Ha van erre megfelelő hely, akkor ez azt is jelenti, hogy nem minden hely megfelelő erre. Vannak helyek, amelyek kedvezőtlenül befolyásolják a különleges kegyelmekben való részesedést és vannak helyek amelyek kedvezőek, megfelelőek, ideálisak arra, hogy különleges kegyelmekben részesüljünk. Mivel természetfeletti beavatkozást szeretnénk, természetfeletti módon kell gondolkozzunk, tehát a megfelelő helyen nem földrajzilag meghatározható pozíciót hanem szellemi pozicionálást kell értenünk. Ugyanezt támasztja alá a következő szentírási rész:

„Ugyanez fog bekövetkezni azon a napon, amelyen az Emberfia megjelenik. Aki azon a napon a háztetőn lesz, és a holmija lent a házban, ne jöjjön le érte. Hasonlóképpen, aki kinn lesz a határban, ne térjen vissza érte... Mondom nektek, azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban. Az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Két asszony fog együtt őrölni, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.” – Lk 17, 30-35

Innen is láthatjuk, hogy nem a földrajzi hely számít, nem a testben elfoglalt pozíció, hiszen épp arról beszélnek, hogy a megfelelő pillanatban hiába tartózkodik két ember ugyanazon a helyen, különböző lesz a sorsuk. Isten ajándékában való részesülés tekintetében teljesen lényegtelen a fizikai helyzet. Önmagában nem ér semmit, ha egy adott egyházi helyen dolgozok, egy híres gyülekezetbe vagy a legnagyobb templomba járok, nem számít hogy ismerem a legtekintélyesebb egyházi elöljárókat vagy akár épp mellettük tartózkodok, attól még lehetek az, aki lemarad Isten kegyelméről. Ugyanúgy nem számít, hogy a legmenőbb vallásnak vagyok a tagja, egy divatos egyházi csoportnak vagy egy elit vezető tanácsnak.

A fenti szentírási részből az is világossá válik, hogy abban a pillanatban már késő lesz a helyváltoztatásra – fizikailag testben teljesen értelmetlen, szellemileg pedig már késő.

Vizsgáljuk tehát meg, hogy hol tartózkodik a lelkem, a szívem? Az elméleti választ rögtön megtudjuk a szentírásból: ahol a kincsed ott a szíved is. A számomra legfontosabbhoz mindig ragaszkodom, az határozza meg az értékrendemet, a gondolkodásomat, és ott vagyok igazán jelen, ahol leginkább elememben érzem magam. Ahol leginkább elengedem magam, leginkább önmagam lehetek, ami beindítja a kiteljesedésemet, ahol szárnyalni tud a bensőm. Bárhol is legyek földrajzilag, láthatóan, ez a benső hely az, ahol valójában tartózkodok. A feladatom az, hogy megvizsgáljam azt, hogy az a hely ahol jelenleg tartózkodok, alkalmas vagy alkalmatlan arra, hogy Isten különlegesen megajándékozzon. Ha alkalmatlan, akkor szellemi értelemben helyet kell változtatnom, poziciót kell változtatnom, ehhen meg kell változtassam a kincsemet amihez ragaszkodok. Tudatosan el kell azt engednem azt, ami a kincsem, ami számomra a legtöbbet jelenti, még ha önmagában jó dolog is, egy sokkal nagyobb jó érdekében.  Ez megfelel a bibliai szántóföldbe rejtett kincs példázatának, amiben az ember aki a legnagyobb jót akarja oda kell adja mindenét ami addig értékként volt jelen az életében (Mt 13, 44). Értelmetlen lenne különféle vallásos értékeket keresnünk, illetve azokat kincsként megragadni, hiszen a bibliát tanulmányozva biztosan tudhatjuk, hogy semmilyen Istenhez köthető dolog nem ér fel magával Istennel. Semmilyen ősi ima, semmilyen jócselekedet, sem bőséges adakozás, semmilyen különleges vallásos produkció mint kemény böjt, hosszú zarándoklat vagy bármilyen ájtatosság nem hellyettesítheti Isten jelenlétét. Az egyetlen megfelelő, alkalmas hely ahová pozicionálva magunkat biztosan maximálisan alkalmas helyzetben leszünk Isten különleges kegyelmi ajándékainak elnyerésére az Isten színe előtt, az ő személyes jelenlétében van. Az ide való eljutáshoz segítségünkre lehetnek az előbb felsorolt dolgok, mint a böjt, szentírásolvasás, vagy hasonlók, de önmagukban nem elegendők. Az egyetlen és legfontosabb dolgom tehát annak érdekében, hogy Isten helyreállítson és a helyemre állítson az, hogy minél inkább az ő személyes jelenlétében tartózkodjak. Ezt erősíti meg az a szentírási rész is, amiben ezt olvassuk: „keressétek először Isten országát...” (Mt 6, 33) Hol máshol lehetne biztosabban Isten országa, mint Isten jelenlétében?

Megvan tehát a megfelelő hely, ahol lennem kell, ahol lennem kellene, ahova el kell jutnom, bűneimet felismerve, elismerve, tőlük elfordulva, magamat Isten előtt megalázva, nagy hittel és bizalommal, kiszolgáltatva magamat Istennek. Mivel csak ily módon juthatunk oda, csak így érdemes, ha így állunk hozzá, akkor már a megfelelő ember feltételét is teljesítettük.

Megfelelő emberré váltunk és Isten jelenlétében a megfelelő helyen vagyunk. Ez a mi részünk, amit megtehetünk. Hiába könyörgünk a helyreállításért ha a magunk részével nem törődünk.

Így felbuzdulva kiáltsuk a zsoltárossal:

 

„Állíts helyre minket, szabadító Istenünk,

s fordítsd el rólunk haragodat!

Vagy örökre haragszol ránk,

és kiterjeszted haragodat nemzedékről nemzedékre?

Ugye felénk fordulsz és életre keltesz minket

és néped örvendezhet majd tebenned?

Mutasd meg nekünk, Uram, irgalmasságodat,

és szabadításodat add meg nekünk.

Hadd halljam meg, mit szól hozzám az Úr Isten,

hisz ő békét hirdet nemzetének,

szentjeinek, s mindazoknak,

akik megtérnek szívükben.”

Zsolt 85, 5-9