Isten hozott

Sokféleképpen próbál az ember érvényesülni, sikert, egészséget, boldogságot szerezni. Én a sok próbálkozás után biztosan állítom, hogy minden jó forrása az Isten, akinek egy jó terve van számodra is. Vele az élet egy kaland, egy élmény, erről szólnak az oldalon található írások is.

2016. november 6., vasárnap

Kincs ami nincs

Elmélkedés az identitásról, az istengyermekségről, a lehetőségekről és a tékozlásról

Alapgondolat: Az identitás alapja a Jn 1, 12 – az istengyermekség. Ez a legnagyobb kincsünk és ebben rejlenek a legnagyobb lehetőségeink. Amikor ebben élünk, vagy ez nyilvánul meg az életünkben, akkor nem kell rendkívüli dolognak tartani mivel ez a normális, ez a kötelességünk. Amikor nem lépünk fel istengyermeki hatalmunkkal, nem használjuk ki az istengyermekség lehetőségeit, akkor tékozlókká válunk, hiábavalóvá tesszük Isten ajándékát. Van egy alap identitás – az istengyermekség, ami érvényes minden hívőre és van egy személyes, sajátos identitás, mégpedig az, hogy a te egyedi lényedben hogyan bontakozik ki és hogyan nyilvánul meg az istengyermekség, hogyan tudod kamatoztatni a rád bízott értékeket. 

“Péter és János pedig felmentek a templomba a kilencórai imádság idején. Ekkor egy férfit vittek arra, aki születésétől fogva béna volt. Naponta odatették a templomnak az úgynevezett Ékes-kapujához, hogy a templomba jövőktől alamizsnát kérjen. Amikor Pétert és Jánost meglátta, amint a templomba készültek bemenni, könyörgött, hogy alamizsnát kapjon. Péter Jánossal együtt reátekintett, és azt mondta: ,,Nézz ránk!'' Erre az rájuk nézett, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter azonban így szólt: ,,Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!'' Azzal megfogta jobb kezénél, és fölemelte. Erre azonnal erő szállt a lábába és talpába, úgyhogy felugrott, állt és járt-kelt. Bement velük a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Az egész nép látta, hogy jár, és Istent magasztalja. Ráismertek, hogy ő az, aki alamizsnáért üldögélt a templom Ékes-kapujánál. Elteltek csodálkozással, és magukon kívül voltak amiatt, ami vele történt.”
ApCsel 3, 1-10

Sokszor előfordul az életben, hogy szükséghelyzetek, válságok, nehéz szituációk elé kerülünk. Néha nyilvánvaló a megoldás, máskor törnünk kell a fejünket és elég sokat kell gondolkozni a megoldáson. Előbb-utóbb eljutunk oda, hogy elgondolunk egy logikus, ésszerű megoldást és azt is tudjuk, hogy a megoldáshoz mire van szükség. Ez a szükséges dolog nagyon fontos abban a szituációban, hiszen attól függ életünk aktuális nagy problémájának a megoldása. Olyan is van, hogy a nagy problémát nem tudjuk megoldani tőlünk független okok miatt – pl. egy betegség és ilyenkor legalább a helyzetünkön próbálunk javítani. Azonban még ebben az esetben is tudjuk, hogy mire van szükség. Ez az, ami aranyat ér számunkra. Ezért akár fizetnénk is, mégis előfordulnak szituációk, amikor ez a dolog hiányzik. Amikor az általunk legjobb, vagy egyetlennek tűnő megoldáshoz való dolgok hiányoznak akkor pánikba esünk. Akkor úgy érezzük, hogy mindennek vége. Ha az nincs, akkor semmi nincs. Ez a sátán egyik nagy hazugsága – elhiteti, hogy a kulcsfontosságúnak gondolt dolog minden, a legfőbb kincs, és ha az nincs, akkor nincs semmid. Ennek a hazugságnak van alapja, hiszen a dolog valóban hiányzik és valóban fontos. Ezért elhisszük és kétségbeesünk. Ezzel az ellenség valójában bizalmatlanságot akar ébreszteni bennünk Isten iránt, akinél minden megoldás megvan az életünk minden problémájára, még akkor is ha mi nem rendelkezünk ezzel a megoldással és nem is tudjuk megszerezni a megoldáshoz szükséges dolgokat.

Amikor egy szükséghelyzettel kerülünk szembe ami megoldásra vár, akkor jellemzően először azokat a dolgokat vesszük észre, amelyek hiányoznak, amivel nem rendelkezünk.
A koldusnak egy óriási problémája volt, hogy születésétől fogva béna volt, nem tudott járni. Ez elég nagy probléma és eléggé megoldhatatlan volt. Különösen abban a korban, amikor az orvostudomány elég kezdetleges volt, de az is lehet, hogy a mai modern tchnikával sem tudtak volna segíteni rajta. A koldus számára, mivel úgy született, természetessé, normálissá vált betegsége, fogyatékossága és bár szíve mélyén biztosan nagyon szeretett volna meggyógyulni és teljes életet élni, valószínűleg nem is remélte ezt mivel semi esélye nem volt rá. A legtöbb, amit várhatott, hogy könnyebb lesz az élete ha kis pénzt kap a járókelőktől. Talán úgy is fogalmazhatunk, hogy mivel nem ismerte Istent, eltorzult a saját magáról alkotott képe is. Sánta emberből koldus lett. Abban ragadt meg, ami nem volt neki. Nem tudott járni és nem volt pénze. Ebből nem tudott továbblépni és arra kereste a megoldást, hogy megoldja ami nincs, pénzt kéregessen, pedig az alap probléma a bénaság volt, a pénztelenség cask ennek egyik következménye.

Szerencséjére Isten arra vezetett egy embert, akinek rendben volt az identitása.
Ahhoz, hogy rendben legyen az identitás, két dolog kell rendben legyen. Az egyik az, hogy ismered Istent és hiszel benne, a másik pedig, hogy hozzá tartozol és tudatában vagy ennek. Ez már nem minden embernek jön össze, de ha meg is van, önmagában még ez sem elég.
Az identitás nem önmagáért van, hanem egy céllal kaptuk ajándékba az istengyermekséget. A legfőbb cél az, hogy majd örökké Isten jelenlétében éljünk és részesüljünk mindabban, amit számunka készített, hogy megmeneküljünk és bűneink következményei helyett az örök életben részesüljünk. Ez a fő célja a meghívásnak és minden ajándéknak, ebben van a lényege az identitásnak, hogy bűnösből megváltott less, szeretett gyermek, koldusból örökös. A másodlagos célja és értelme az istengyermeki identitásnak az, hogy mindent megtegyen, ami a saját vagy mások életében elősegíti az elsődleges célt, azaz az üdvösséget. Hogy az életed termékeny és gyümölcsöző legyen. Ez nagyon hozzátartozik és egyáltalán nem opcionális.

Mit tudunk a termésről, a produktivitásról?

Iz 55, 10: Mert amint lehull az eső és a hó az égből, és nem tér oda vissza, hanem megitatja a földet, termékennyé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, 11úgy lesz az én igém is, mely számból kijön: nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem megteszi, amit akarok, és véghezviszi, amiért küldtem.

Istennek az a tetsző, az a kifejezett akarata, hogy megvalósuljon a szava, ne legyen hiábavaló a műve, hanem az amit ajándékba ad, az legyen hasznos, legyen  segítségére az embernek és biztosítsa számára az életet. Megegyezhetünk tehát abban, hogy a termés, termékenység benne van Isten tervében, a világ természetes rendjében és benne van a világ természetfeletti rendjében. Erről tanúskodnak a következő igék is:

Zsolt 1: az az ember, aki az Úr törvényében leli kedvét, aki Isten útján jár, tehát aki hisz, aki a Jn 1, 12 kategóriába tartozik, olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely kellő időben gyümölcsöt terem! Újból azzal találkozunk, hogy Isten kifejezett akarata, hogy az identitáshoz párosuljanak eredmények, termés, gyümölcs, valami jó, szükséges, tápláló megnyilvánulás.

Mt 12, 33: Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát. – nem elég ha van egy fa, szükséges a gyümölcs is.

Mt 3, 10: A fejsze már a fák gyökerén van: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik.

Tehát nem csak egyszerűen jó, ha gyümölcsöt terem az életünk, hanem veszélybe is kerülünk ha nem. 
Hogyan kerülünk veszélybe és miért? 

Isten megbüntet? 

Nem büntet meg, hanem olyan következményei lesznek, ami felér egy büntetéssel, bár nem az. 

Pár szóban kitérnék erre, mert úgy gondolom, hogy elég fontos mondanivalója van. Először is térjünk vissza Péterhez és a koldushoz. Amikor az alamizsnáért könyörgött mit mondtak neki először: Nézz ránk! – akarták látni, hogy kiről van szó. Nem egy felületes életet éltek, hanem ebben a konkrét esetben is látni akarták, hogy kivel állnak szemben és mi a probléma. És meg is látták. Isten, aki Lelke által ott volt Péterben és Jánosban, tudta, hogy kicsoda az a sánta koldus, mi van a szívében és mire van szüksége. És egy olyan kellő idő volt, amikor az apostolok élete és identitása meg kellett nyilvánuljon és gyümölcsöt teremjen annak érdekében, hogy a másik ember üdvösségre jusson és meggyógyuljon. Erre az rájuk nézett, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter azonban így szólt: ,,Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom. Péter nagyon nyílt és őszinte volt, szavaiból az is világos, hogy mennyire tudatában volt identitásának: mi az amije nincs és mi az, amije van. Nem állt meg annál, hogy mit kér a másik és hogy ő abban nem tud segíteni, mert neki sincs pénze. Lehet, hogy éppen lett volna egy kis aprója, ami odadobhatott volna neki, de Isten nem arra hívta el, nem ez volt az identitása, hogy a legkevesebbet adja, hanem Krisztushoz hasonlóan a legtöbbet. Lehet, hogy amikor a koldus meghallotta, hogy ezüstje, aranya nincs, akkor el is fordította a fejét tőlük, hiszen azt gondolhatta, hogy akkor semmijünk nincs, amire neki szüksége van. Sokszor itt akadunk el mi is, visszatérve a megoldásra váró problémákra, amikor elhisszük azt, hogy ha nincs meg ami látszólag a kulcsfontosságú dolog, akkor nincs semmi és a helyzet reménytelen. Ha itt lett volna vége Péter mondatának akkor be sem került volna a szentírásba. Ezüstöm, aranyam nincs, szevasz. Értelmetlenné válik az identitás. Haszontalanná. Értéktelenné. Ugyanúgy, mint a fa amely nem hoz gyümölcsöt. Ki kell vágni, mert haszontalan. 
Hogyan lesz az életünk haszontalan? Ha nem használjuk és ezzel elpocsékoljuk azt, amink van. Ami látszólag semmi, ami nincs. A kincs, ami nincs. Amire azt mondjuk, hogy nincs semmi, az valójában egy kincs. Ahogyan kincs volt az, amiről a koldus azt gondolta, hogy nincs semmijük. Mert Péter nem fejezte be ott a mondatot, hogy mi az amije nincs, hanem továbbment és mindenét odaadta, amije van. Abban a pillanatban hiszem, hogy nagyon hasonlóvá vált Krisztushoz, aki kiüresítette önmagát és mindent odaadott éertünk. Ugyanezt tette Péter, amikor azt mondta: amim van, azt neked adom. 

Mije volt valójában Péternek? Varázsereje? Nem! Gyógyító energiája? Nem! Képzett orvos volt? Nem! Híres sámán volt? Nem! Egyszerűen Isten gyermeke volt, Krisztus követője, hitte, hogy Istennek bármi lehetséges és nem a legkevesebbet, hanem a legtöbbet adja. Nem a minimumot, hanem a maximumot. Ezért mondta, hogy "a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!'' Megvolt az identitás, tudatában volt saját maga és Isten identitásának és ez megnyilvánult és gyümölcsöt hozott. Nem csak egy dísz keresztény volt, akinek a FB profilképe egy kereszt, közben pedig haszontalan az élete.

Erre azonnal erő szállt a lábába és talpába, úgyhogy felugrott, állt és járt-kelt. Bement velük a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Az egész nép látta, hogy jár, és Istent magasztalja.

Milyen csodálatos dolog, mekkor jel! Mekkora segítség a sántának, mindenkinek, valószínűleg magának Péternek és Jánosnak is. Képzeljétek el, milyen kár lett volna kihagyni. Mekkora pocséklása lett volna az isteni kegyelemnek, ha nem nyilvánul meg. Azt gondolom, hogy az igazi tékozlás az, amikor nem használjuk mindazt a kegyelmet, lehetőséget ami benne rejlik az istengyermeki identitásunkban. Amikor elássuk a talentumainkat, a tehetséget, amikor nem tesszük meg a maximumot, hanem siránkozunk, hogy mi az, amink nincs. Az ilyen élet elszárad és kivágják mert haszontalan.

“Akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Mt 12, 13

Talán igazságtalannak vagy akár értelmetlennek tűnik ez a megállapítás, hiszen miért adnak az egyiknek, akinek már amúgy is van és miért veszik el a szerencsétlentől, akinek meg semmije sincs. De ha semmije sincs, akkor mit lehet elvenni tőle? 

Nagyon valószínűnek tartom, hogy egy olyan szabályszerűségről van szó, ami nagyon érvényes a mi témánkra, az identitás-tudatra, a talentumokra és a tékozlásra. Valójában egyik embernek sincs semmije. Emlékezzünk az igére: “mid van, amit nem kaptál?” – tehát nem magunktól van, ami van, hanem kegyelem, ajándék az istengyermekség. Annak, aki ennek tudatában van és hasznosan éli meg, annak az életében ez felerősödik, egyre jobban megnyilvánul, egyre inkább felszabadul Isten természete, jellemvonásai. Neki még “adnak”. A másik, aki másban látja az értéket, földi dolgokban, pénzben, kapcsolatokban, vagyonban, bár ő is Isten szeretett gyermeke ugyanúgy, mint a másik, számára ez értéktelen, semmi, vagy nem is tud róla. Egy olyan élethelyzetben, amikor nem rendelkezik olyan dolgokkal, amelyek számára értéket képviselnek, nincs pénze, nincs munkája, nincs társa, nincs autója, nincs okostelefonja - azt gondolja, hogy nincs semmije. Ekkor elveszíti azt, amije volt – akinek nincs, attól azt is elveszik, amije van.

Az Úr oltalmazzon minket meg ettől, és segítsen meg, hogy ismerjük fel kik vagyunk Őbenne, és mi az amink van és mi a legtöbb amit megtehetünk. Hiszem, hogy amint ez a vadonban való túlélés kulcsa, ez a szellemi életben való túlélés kulcsa is, siránkozás helyett elővenni és használatba helyezni azt a semmit, amink van. Mert erre van szükség, mindenki ezt várja. Mi is erre vágyunk, Isten is ezt várja és ahogyan olvassuk a Róm 8, 19-ben: "a teremtett világ sóvárogva várja, hogy Isten fiai megnyilvánuljanak."

Szabadítsa fel bennünk a mindenható Isten az ő minden kegyelmét amit belénk ültetett és adja meg, hogy az ő dicsőségére jó gyümölcsöket termő és hasznos életet éljünk!
Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése